idege imre: sci-fi VS reality

implant agyvibrátor okozta szenvedélybeteg függőség járványszerű kórképei szószedet: perceptofóbia, empirikus technokrácia, teokratúra, párhuzamos megtévesztések, passziválás, óvatlanítás.

performance without resistence

Az europoid vallások gyakorlati hatásairól elhallgatott véleményem gyerekkorból

2012.06.03. 12:15 | idege imre | 1 komment

Az egyetlen hely ahol megtorlatlanul szólhatott valamit is a kommunista rendszer ellen valaki, az csak a hittanórákon volt akkoriban. Tartozni én is akartam valahová, néhány évig jártam oda az osztály nagyrészével együtt. Amikor két teremre osztottak szét minket, nem értettem miért nem mehettem a másik csoportba ahová az osztálytársaim voltak gyűjtve együvé, miért volt muszáj csakis azokkal lennem akik mintha ugyanúgy nem ismerték egymást ahogy én őket.

Nem olvastam a Nagykönyv egyik felét sem szándékosan, csak elkerülhetetlenül találkoztam filmekben és interneten olyannal amiről utólag derült ki hogy onnan vett hivatkozás. Nem szövegértelmezés amiről írok, csak megfigyelések a műveltség-formáló eredményeiről általánosan az europoid vallásosságnak.

Az ószövetség mintha (egyéb rút kimenetelű történetek közt) arról szól, hogy a nép törzsei együtt megegyeznek abban hogy annak a törzsnek férfi illetve fiú állományát ölik le (és asszonyait osztják szét) amelyik ellenezte, hogy városaikba egyéb népből érkező férfiakat vendégül látó törzsbeliek kiadassák azokat köztéri nemi meggyalázásra az egybegyűlt város követelő férfinépének.

Az újszövetség mintha szélesebb körben elterjedt későbbi irányadás, elég annyi hogy meztelen férfi van a falu közepén kiszegezve.

Nem túl hiteles a kozmoliberális nyomulás a kutyák épenhagyott füleinek védelmében sem. Nekem középkorú héberkövet ismerősöm mondta (South Park ismeret mellé), hogy nem mindenki teremtett hímtagját igazítják meg. Nyilván vélt/valós felmenő összetételbeni eltérések lehetnek emögött. A pornofilmek alapján nincs az ugyan a felismerhetetlenségig átszabva de azért észrevehető a valami hiánya. Bizonyosan bennük is felmerülhetett az, hogy ahányszor ránéz a gyerek, arra emlékeztesse, hogy apjának körei azzal bármit megtehetnek, ők nem az a fajta ahol gyerek-érdekvédelem ápolható hagyománnyá lehetne valaha. A legkevésbé sem bocsátkoznék valami fogadatlan prókációba, mindössze a mohó poszt-kommunista hagyományszomjunk közepette szükségesnek tartom az egészséges kultúrforrás megválogatását.

A vallásos kijelenti, hogy ahányszor nekünk kárt okoz, nem tőlünk kér ő bocsánatot (ne ítél-j/tess), van neki erre megfelelő címzettje és tolmácsa hozzá aki megteszi neki ezt helyettünk, és jöhet újra közénk tisztán, mi sem történt.

Milyen társaság lehet az, amelyik úgy alakítaná egész nemzetek világnézetét, hogy gondosan összeállított, sorbarendezett parancsolatai külön kitérnek felebarátra, atyádra, anyádra, de az például, hogy "gyereket egészségben felnevelkedni támogasd" valamiért elkerülte a figyelmüket, vagy ennyire mellékes nekik mondjuk a házastárshoz képest?

Mintha végzetesen bukott példájával érvelve alaposan túllőve az értelmes célon szándékosan ellenkező irányba tájoló hatást fejtene ki végül a papság. Jól jönne valami valóban természetes életszemlélet.
 

idege imre: sci-fi VS reality

2011.08.09. 21:41 | idege imre | 1 komment

implant agyvibrátor okozta szenvedélybeteg függőség járványszerű kórképei

szószedet:
perceptofóbia
empirikus technokrácia, teokratúra
párhuzamos megtévesztések
passziválás, óvatlanítás

Többnemzeti tömegbalesetben is létezhet kritikus időszak. Látszólagos konfliktusban együttműködik a liberalikán adefenziváló testület és az infantilizátor sémitárius klérus. Kérdésként látszik merülni, hogy egy terület lakóinak érdekében jelentős felelősségű pozíciót, kizárólag olyan foglalhasson-e el, aki az adott terület és lakosság érdekét bármely egyéb területek és lakók érdekei előtt szolgálná. Eltúlzott üldözésekre sorozatos felbujtások után vaktában antiakármita (legjobb a védekezős támadás - ha mindig előbb vádolna gerontofóbiával, sosem volna vádolható a pedofil sem) és idealistaként lesz mind hatástalan aki nyelvterület javaival érvelne szentírásokat és azok szereplői iránti rokon- és ellenszenveket egyaránt mellőzve. Ahogyan minden bűntény esetében, úgy akár a legnagyobb után is az első logikus kérdés visszatekintve: "kinek állhatott leginkább érdekében?" Vélhetően, egy mártírmenedzser kultúrkör nem csak egyedülálló kiszerelésű célpontokat, hanem tömeges adoptálást, testbélyegzést és elhasználást is kitervelhet, ha a következmények tartósan kedvezhetnek. Körvonalazódik a politikai elit ellen fogalmazott néhány vád, példák: Árfolyamspekulatív rosszhiszemű szerződés-feltétel szabályozások elfedve néhány csalásra felbujtási esettel, a közember számára a lakhatás és megélhetés ellehetetlenítése. Versenyképtelen oktatás, munkalehetőség hiánya, műszaki ismeretek visszatartása, tervszerű kiszolgáltatottság.

20110809, csupachip királyfi

süti beállítások módosítása